Potya szőke

Sziasztok!
Meghoztam az újat, mostantól rendszeresen tudom majd hozni a részeket, heti 1-2 részt olvashattok. Örülnék a komiknak, minimum 2-t kérek a kövi részhez:)
Jó olvasást!
XOXO Detti (meglesz az a 2 komment;))

Reggel korán felkeltem, nem igazán tudtam aludni. Felvettem egy félvállas rövid ujjút, és hozzá egy farmer shortot, tekintve, hogy odakint 100 ágra süt a nap. Elindultam, hogy beülök a nem messze lévő Starbucksba. Csak a telefonom, és némi kézpénzt vettem a kezembe, és elindultam. A telefonom csörgésére lettem figyelmes.

-       Carlos. Szia. – szóltam bele boldogan a telefonba.

-       Miley csajszi mesélj mizu veled?

-       Carlos minden oké? – kérdeztem értetlenül, mivel nem szokott ilyen lenni.

-       Ami azt szívem nem. Adam lelépett. Elhagyott valami másik pasiért. – igen. Carlos meleg, de imádom. Igaz a hír, hogy a legjobb egy fiú barát.

-       Ó Carlos. – mondtam csalódottan. – Jó lenne már találkozni.

-       Bizony. Most merre vagy?

-       Épp a Starbucksba tartok. Itthon vagy, mert akkor leugorhatnál? – Carlos csak pár sarokra lakik tőlem, de alig tudunk találkozni, mert ő vezeti a világhírű divatcégét, én pedig állandóan utazom.

-       Dehogynem. Rohanok. Kérd ki a szokásosat. Puszi. – ezzel letette. Bementem a kávézóba, ahol már ismertek. Imádok korán jönni, mert akkor alig vannak, és az emberek túl álmosak, hogy leszólítsanak az utcán.

-       Szia Bob. – köszöntem a pult mögött álldogáló barna hajú srácnak.

-       Szia Miley! Hogy vagy? – kérdezte mosolyogva.

-       Jól köszönöm. És te? – kérdeztem kedvesen.

-       Megvagyok. – mondta vállat vonva. – Mit adhatok?

-       Egy karamellás Frappuccinot, és a szokásosat. – mosolyogtam.

-       Carlos is jön – kérdezte.

-       Igen.

-       Máris viszem. – mosolygott.

-        Köszönöm Bob. – ezzel odaadtam neki a pénzt, ami már a borravalót is tartalmazta, és leültem a leg eldugottabb helyre. Elővettem a mobilom, hogy megnézzem a legfrissebb híreket, és a twitterem. Mondhatni kiesett a kezemből a telefon, amikor megláttam, hogy minden hírportál főbb híre, hogy Justin és köztem mi lehet, mivel a paparazzik a tegnap esti buliból sem maradhattak ki, ezért természetesen azt is lekapták, amikor Justin éppen nem velem volt. Ezek után alig mertem felmenni Twitterre. Nem véletlen, mivel semmi másból nem állt a falam, mint az utálkozók éjjenzéséből, valamint a találgatásokból. Megtanultam kezelni a hasonló helyzeteket 5 év alatt, de ezzel nem tudok mit kezdeni. Mégis mit lenne helyes tennem? fogalmam sincs. Az biztos, hogy Justinnal még muszáj lesz beszélnem, ebben biztos vagyok. Hogy újabb hátránya lenne annak, hogy híres vagyok? Pontosan. Érdekes módon, ha az ember ismert, mindenki jobban tudja nála, hogy mit lenne helyes tennie. Bármit tesz, nem tud megfelelni mindenkinek. Jobb esetben többen lesznek a rajongói, mint az utálói. Arra jutottam, hogy inkább nem írok, és nem mondok semmit, amíg nem beszéltem Justinnal. Lil ki fog akadni, és napokig hallgathatom, hogy ő megmondta. Amióta újra összejöttem Justinnal, ezzel új esélyt adva neki, már akkor mondta, hogy ennek nem lesz jó vége. Lám lám. Igaza lett. Sajnos. Tudtam, hogy megcsalt egyszer, és azt is, hogy ez nem igazi szerelem a részéről, de én mégis bele tudtam szeretni. Pedig esélytelennek tartottam.

-       Szia drága. – lépett elém Carlos, ezzel megzavarva elmélkedésemet, és adott két puszit.

-       Szia Carlos.

-       Kikérted a szokásosat?

-       Bizony. – mosolyogtam. Ebben a pillanatban Bob ki is hozta a rendelésünket.

-       Mi van veled kislány? Teljesen el vagy kenődve. Csak nem a Justinos ügy?

-       Tehát láttad.

-       Nehéz lett volna nem látnom úgy, hogy mindenhol ezt látom.

-       Remek. – fogalmam sincs, hogy mit tehetnék. Nem akarok Justinnal beszélni, látni sem akarom, de a rajongók miatt muszáj lesz, mert nem szeretnék még nagyobb botrányt azzal, hogy ingerült tweeteket teszek ki.

-       Az semmiképpen nem lenne jó. – mondta határozottan.

-       De akkor mit tegyek? – kérdeztem tanácstalanul, miközben a szívószállal kevergettem Frappuccinomat.

-       Mindenféleképp beszélj Justinnal, aztán majd eldöntitek, hogy mi lenne a leghelyesebb.

-       Rendben. –mondta egy kisebb sóhajtás közepette.

-       És veled? Mi történt? – kérdeztem.

-       Adamnek nem voltam elég jó. – mondta csalódottan.

-       Akarsz róla beszélni?

-       Nincs nagyon mit beszélni róla. – vonta meg a vállát. Még vagy egy órát beszélgettünk Carlossal, de utána neki mennie kellett, mivel a divatszakmába vasárnap sincs pihenőnap. Elbúcsúztunk, és haza indultam. Éppen az utolsó rajongónak adtam autógrammot, mikor megcsörrent a telefonom, és láttam, hogy ismeretlen szám.

-       Hallo. – szóltam bele a telefonba.

-       Szia Miley. Niall vagyok.

-       Ó szia Niall.

-       Azért hívtalak, hogy nem lenne-e kedved átjönni hozzánk? Szabadnapunk van, szóval csinálhatnánk valamit.

-       Nem is tudom Niall. Inkább egyedül bebújok a takaró alá, csokifagyit eszem, és sírok egy romantikus vígjátékon.

-       Ugye nem amiatt az idióta Justin miatt?

-       Ő nem idióta. Niall… - mondtam volna tovább, de közbeszólt.

-       Miley nem szabad amiatt a srác miatt ezt tenned.

-       De Niall – nyafogtam, mintha kislány lennék, és a szüleimet akarnám rávenni valamire.

-       Hogy miért kell minden nőnek először nemet mondani? – kérdezte nevetve. – Na jó majd meglátjuk. Viszlát nemsoká Miley.

-       Szia Niall. – de várjunk csak. Mire célzott azzal, hogy nemsoká? No mindegy. Felmentem a házba, elővettem egy nagy vödör fagyit, befeküdtem az ágyba, és evőkanállal elkezdtem falni a fagyit, miközben a Barátság Extrákkalt néztem. Már éppen lefeküdt volna Justin Timberlake és Mila Kunis, mikor csöngettek. Kinyitottam az ajtót, és ledöbbentem. Szóval így értette, hogy nemsokára.

-       Hmmm…Niall.

-       Jól látod. – mosolygott az ajtófélfának támaszkodva. – Bejöhetek? – kérdezte féloldalas mosollyal.

-       Persze. – ezzel elálltam az ajtóból, és besétált a házba.

-       Húú. Szép ház. Van ám ízlésed. – nézett körbe. Hát tényleg szép a házam.

-       Köszönöm.

-       Csak nem a Barátság Extrákkal? – kérdezte megörülve, ezzel bepattant az ágyra, és elkezdte enni a fagyit.

-       Jut is eszembe. Nincs kedved csatlakozni? – kérdeztem nevetve.

-       Olvasok a gondolataidban. Tudtam, hogy szeretnéd, hogy maradjak.  – kacsintott rám, ezzel együtt néztük tovább a filmet. 12 körül vége lett a filmnek, és nevetve nyugtáztuk, hogy mindketten éhesek vagyunk. Miután semmi kaja nem volt otthon, eldöntöttük, hogy elmegyünk a Nando’s-ba, Niall kedvenc kajáldájába.

-       Ez mennyei. – mondtam nevetve, miután megettem a fele sültkrumplim, és hamburgerem.

-       Mondtam. – húzta büszke mosolyra száját, miközben lenyelte az utolsó falatot. – És most mihez lenne kedved? – kérdezte.

-       Nem tudom. Csak valami nyugodt helyre mennék, ahol nem ismernek fel az emberek, és nem kell a folyamatos kérdéseiket hallgatnom.

-       Tudod mit? Gyere. – ezzel megfogta a kezemet, és elkezdett maga után húzni.

-        Niall hova megyünk?

-       Majd meglátod. – visszasétáltunk a házamhoz, ahol felvettünk a kocsiját, és azzal indultunk tovább. Fogalmam sem volt, hogy hova megyünk, de nem is érdekelt, legfőképp azért, mert csak az alatt az 5 perces út alatt rengeteg ember, fotós és riporter lepett el, de csak tovább sétáltam, mintha észre sem venném őket.

-       Ebből címlap lesz. – mondtam csalódottan, mikor beültünk a kocsiba, és elindultunk.

-       És? – nézett rám Niall nevetve. Engem nem zavar.

-       Az jó. De nekem még egy kicsit összekutyulja majd a dolgaimat. – tényleg mennyire jó kis pletyka lesz majd, „a megcsalt lány lehet, hogy nem is olyan magányos?”

-       Üdv a sztárvilágban.

-       Ó mintha ezt nap, mint nap megkapnám. – forgattam nevetve a szemeimet.

-       Talán mert fogalmuk sincs az embereknek, hogy miért nem fogadod el, hogy a világ kíváncsi rád.

-       Nem is tudom. Ez tényleg így van, de egyszerűen én nem vagyok olyan, mint a többi pénz és hírnév éhes magassarkús kis liba. – utaltam a nyávogós modellekre, de tisztelet a kivételnek, hála nem mind ilyen.

-       Azt észrevettem, de ennek nagyon örülök. Tudod én mindig tartottam a modellektől, mert ők túl tökéleteseknek gondoltam. Mármint ne érts félre, mert ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem vagy az, de semmi spontán dolgot nem vettem észre rajtuk, mindig ugyanolyan kiszámíthatóak, tökéletes arc, test, ruha, és egy nyávogós belső. Ez megrémisztett, de te nem vagy olyan, mint a többiek. Te természetes vagy, de ez tesz gyönyörűvé, és spontán. Nem érdekel, hogy mennyire puccos egy hely, milyen híres a személy, te nem azt keresed az emberekben, hogy mennyi pénzük van. – Niall szavai hallatán elmosolyodtam. Hogy tud ennyi idő alatt kiismerni?

-       Niall mégis honnan tudsz rólam ennyi mindent? Hisz alig ismersz. – mondtam mosolyogva, de mégis döbbenten.

-       Hidd el. Lerí rólad, hogy különleges vagy, és nem egy olyan lány, aki megjátssza magát. – mosolygott olyan cukin, hogy bele is vörösödtem a mondandójába.

-       Ennek örülök, hogy így látod. Őszintén szólva én sem kedveltelek titeket az elején, mert azt hittem, hogy beképzelt egoisták vagytok, de rájöttem, hogy nem. Pontosabban Harryvel kapcsolatban vannak még kételyeim. – nevettem el magam.

-       Hidd el, hogy ő is nagyon kedves srác. Tény, hogy az elmúlt időben elkapta a hév, és szeretett „menő” és „vadulós” dolgokat csinálni, de majd benő a feje lágya. – mosolygott. – Gyere, megjöttünk. – mondta, miután leállította az autót, és kinyitotta a kocsi ajtaját. Egy elhagyott kis erdőhöz értünk, ahonnan gyalog sétáltunk tovább. Már az erdő is gyönyörű volt, de ami egy kisebb friss levegőn eltöltött séta után fogadott, lélegzetelállító volt.

-       Niall ez döbbenetes. Hogy lehet, hogy az emberek nem ismernek ilyen helyeket? – kérdeztem lepődötten, miközben a világoskék színű tavat bámultam. Mintha egy mesebeli hely lenne, körülötte sziklám, melyeket világoszöld növények vettek körül.

-       Ismerik, de nincs idejük ide járni. Én is csak ritkán jövök, ha éppen van egy kis szabadidőm. Bár nem bánom, hogy nem járnak ide, mert így legalább ilyen nyugodt hely marad.

Leültünk egy sziklára, és beszélgettünk, miközben a régen érzett friss levegőt szívtuk magunkba, és a természet zaját hallgattuk.

-       És mesélj. Mi az álmod? Mármint gondolom nem az, hogy modell legyél, mivel ezt már elérted és amúgy sem tűnsz olyannak, mint akinek ez lenne az álma.

-       Igazából énekes szeretnék lenni. Bár nem tudom, lehetek-e?

-       Énekes bárki lehet, aki képes szívből énekelni. Mondjuk, nem árt, ha van egy kis hangja. – nevetett. – Ezért lesz a meghallgatásod Simonnal?

-       Igen. Justin intézte elvileg. – mondtam halkabban.

-       A mi segítségünkkel. – nevetett.

-       Na igen…Gondolhattam volna, hogy ezt sem oldja meg önként szeretetből, bár abból a részéről nehéz lett volna. Amúgy köszönöm. – mosolyogtam hálásan Niallre.

-       Semmiség. Deee. – húzta el az e-t. – Először nekem kell énekelned. – mondta ravasz mosollyal.

-       Héj szőke manó. Ez nem volt benne a megállapodásban.

-       Ez így igaz. – bólintott – mert nem volt megállapodás. – nevetett.

-       Jó legyen. De együtt énekelünk. – mondtam felemelt ujjal, mintha fenyegetném.

-       Rendben. – tett fel a kezeit védekező állásba. – Mit énekeljünk?

-       Van egy szám tőletek, ami nagyon tetszik, és a szövegét is tudom.

-       Csak egy? – kérdezte tettetett sírással.

-       Öööö. Neeeem. Biztos lenne több is, ha hallottam volna őket.

-       Na szép. – tettette a sértődöttet. – Na jó. Melyik az?
 -A rock Me - mondtam.
-Na akkor kezdjük:1,2,3, és…

-       Miley neked nagyon jó hangod van. Már értem, hogy miért az az álmod, hogy énekes lehess.

-       Köszönöm. De félek, hogy mit gondolnának az emberek.

-       Azt, hogy milyen gyönyörű hangod van. – annyira bírom Niallt, nagyon kedves, vicces, és néha-néha őrült is. Még beszélgettünk egy ideig, aztán visszaindultunk, hozzám.